2012. október 21., vasárnap

Egy kis személyes élmény

Sziasztok!

Most nem a témámmal kapcsolatban szeretnék írni, sőt, nem is a projekttémával kapcsolatban. :)
De azért az órához kapcsolódik. :) Ma a magyar közoktatásban az információs-kommunikációs technológiák (IKT) közül a legelterjedtebb az interaktív tábla használata. A mostani félévem során megértettem, hogy miért. Nekem most egyszerre két gyakorlatom is van, az egyik egy szakiskolában, a másik pedig egy speciális általános iskolában. A szakiskolában lévő gyakorlatvezetőm sokat használ interaktív táblát, ez engem is arra sarkalt, hogy kipróbáljam, mert nagyon tetszettek a feladatok és az, hogy a gyerekeknek ez mennyire tetszik. Először féltem, hogy nekem nem fog menni a dolog, mert nem vagyok olyan jó az ilyen infós dolgokban. :) Megkértem egyik kedves ismerősömet, hogy töltse le nekem a programot, és utána minden órámra csináltam olyan feladatokat, amikhez interaktív tábla kellett. Nagyon jó élmény volt így órát tartani és a gyerekek is örömmel jöttek ki a táblához szavakat húzogatni ujjal, vagy a filccel beírni, rajzolni a dolgokat. És nem csak a szakiskolában, hanem a másik iskolába is ilyen feladatokat vittem.  Az biztos, hogy  ha majd olyan iskolába kerülök dolgozni, ahol lesz lehetőségem, akkor használni fogom az interaktív táblát. :)
Nagyon hasznos és jó dolognak tartom.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy használja. :)

Eni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése